Gyárlátogatás – Krupka 2017. Október 25. ‐ 27.

A Tető Építők Egyesülete évről évre mind létszámban, mind szakmailag nő, gyarapszik, és ezzel párhuzamosan egyre több gyártó számol velünk. Ennek köszönhetően alkalmanként a gyártók tanulmányi utakat, oktatásokat szerveznek az Egyesület számára, hogy ezzel segítsék a szakmai fejlődést, és persze közvetve a tagok összekovácsolódását. Idén ősszel a festői Prágába volt hivatalos a TEGY 18 tagja, mindez a Knauf Insulation jóvoltából. Ez a szakmai út limitált létszámmal került meghirdetésre, az év során gyűjthető kreditpontok szerint a legaktívabb tagjaink részesülhettek benne.

Nagyvonalúan a Knauf Insulation a Keleti pályaudvarról kifutó, erre az útra bérelt külön vagonban fogadta a tagokat kis frissítővel, elemózsiával. Ennek köszönhetően a nyolc órás utazás zavartalanul, és baráti légkörben telt el. Mivel Prágába késő délután érkezett meg a csapat, a szobák elfoglalása után külön busszal vittek bennünketPrága belvárosába, ahol egy gyors városnézés kapott helyet a programfüzetben. A helyi látnivalók mellett a csapat szemét egyből magára vonta egy komplex állványozás, melynek szakmai megvitatása után ízletes, helyi ízeket idéző vacsorával, és természetesen sörrel kedveskedtek nekünk vendéglátóink. Mivel az út kimerítő volt, a csapat estére visszavonulót fújt, és már csak a szállodában lepihenve beszélte át a napi eseményeket kis pálinka kóstolással egybekötve.

Másnap busszal elindultunk fő célunk felé, a Prágától 100 km‐re fekvő Krupkában található gyárba. A mintegy 2,5 milliárd cseh koronából épített komplexum a legkorszerűbb technológiával dolgozik, hogy az egyre komolyodó hőszigetelési elvárásoknak mind műszakilag, mind egészségügyileg tökéletesen megfeleljen. A legújabb ecose eljárásnak köszönhetően nemcsak hogy újrahasznosítják az ásványi anyagokat (pl. üvegeknek az újra feldolgozása), de mindemellett a végtermék akár a földbe is visszaforgatható, mivel káros anyagtól mentes és idővel lebomló anyag. A csapatot két részre szedve tekinthettük meg ezt a forradalmi eljárást, majd kaptunk ízelítőt az elméleti háttérből Kanyuk László igen csak részletes előadásában. Mindkét túrán bármely kérdés merült fel, készségesen álltak rendelkezésünkre, fordították, és válaszolták meg kérdéseinket. Még a szigorú szabályok ellenére képet is készíthettünk a csapatról a gyártósor mellett. A nap vége felé visszaérve Prágába egy játék várt ránk, melynek lényege a sörivás terhe mellett intellektuális és gyakorlati feladatok időre való megoldása volt. Szintén kisebb csapatokra osztva minket egy‐egy tablet segítségével nekiindultunk az éjszakának.

Az egyes állomások között kérdéssorokra kellett válaszolni, ügyességi feladatokat kellett megoldani, valamint különféle módon kellett dokumentálni az este történéseit. A helyi játékmester nagy meglepetésére kiderült, mi magyarok a sörivásban is remekelünk, mivel hihetetlen idővel Lampert Zsolt 3.75 másodperc, rekord idővel Orbán Zoli 3.45 másodperc alatt itta ki a korsó sört! A játékmester saját bevallása szerint erre még a helyiek sem képesek. A nagy izgalmak mellett az eredményhirdetésre a vacsora során került sor. Mindenki fantasztikusan teljesített. Hihetetlen képanyag gyűlt össze, és a csapatok igazán kitettek magukért. Harmadnap szintén bérelt vagonban, nyolc órás úttal és egy picit az izgalmaktól megfáradva vidáman tért vissza Budapestre a csapat. Nagy élmény, és szakmailag mindenképpen fejlődés volt ez az út, köszönjük a nagyszerű szervezést és a lehetőséget támogatónknak, a Knauf Insulationnak.

írta:
Antalfy Zsanett

Gyárlátogatás – Krupka 2017. Október 25. ‐ 27.